2017. augusztus 4., péntek

Jankafalviak érmelléki túrája I.


Június 24-én a jankafalvi vallásórások és ifjak 20 fős csapatával kirándulni indultunk az Érmelléken. Reggel korán útra keltünk Székelyhíd felé, ahol az árpád-kori református templomot látogattuk meg. A templompadokban helyet foglalva meghallgattuk a templom és a Zólyomi család történetét, megtekintettük az 1996-os ásatásokon előkerült gótikus záróköveket, festett kazettás mennyezet megmaradt darabjait, majd a templomkertben álló székelyhídi vár makettjét csodáltuk meg, miközben az egykor bevehetetlen erőd történetét is megismertük. Székelyhídról Ottományba vezetett utunk. A református templom előtt Darabont Tibor lelkész fogadott bennünket, s pulija által igen hamar beterelt bennünket a templomba. E templom történetével is megismerkedtünk, de a gyerekek érdeklődését az orgona kötötte le elsősorban. A Komáromy kúriában folytattuk történelmi sétánkat, ahol Szűcs György kalauzolt végig bennünket. Itt megismerkedhettünk a híres ottományi kultúrával a bronzkorból, láthattunk Kossuth bankót, s világháborús hadfelszerelést, de az Érmellékre jellemző mesterségekkel is megismerkedhettünk, mint a halászattal, gyékényfonással, agyagedények készítésével.



Innen a közeli Szalacsra mentünk, ahol szintén a református templomba érkeztünk először. Itt Szabó Zsolt tiszteletes fogadott bennünket, s ismertette meg velünk a templom és a község történetét. Megtudtuk, hogy Szalacsot már az Aranybulla is említi, mint a Tiszántúl sólerakodó helyét, s később is a só fontos szerepet tölt be a település életében, hiszen itt vezetett a sóút és sóvám is volt Szalacson. A település neve is, mely szláv eredetű azt jelenti, hogy sólerakodó hely. E mostan kicsit félreeső településen egykor három magyar király is járt (V. István, IV László, Károly Róbert), mi pedig az ők nyomdokaikban. Bár a református és katolikus templomok egymás mellett vannak, mint megtudtuk egészen a múlt századig komoly ellentét volt a két felekezet hívei között. Volt a falunak katolikus része és utcái, és külön református fele, de mint megtudtuk mára ezen ellentétek sokat oldódtak, szerencsére. A templomból a pincesorra vettük az irányt, hiszen az 1000 pince településén illett a pincesort és pincéket megtekinteni. Ebben Dr. Kéri Gáspár fogorvos úr, mint lelkes hagyományápoló és hagyományőrző volt segítségünkre, aki több órán át idegenvezetőnkké vált erre a napra. A pincék mellett egy zsellérházat is megtekintettünk, mely a doktor úr tulajdonát képezi. A pincesorról a szalacsi négylyukú hídhoz mentünk, mely alatt a szabályozások óta már nem folyik az Ér, de azért vizet és vízimadarakat is láthattunk a híd környékén, mintegy délibábját a hajdani mocsárvilágnak. Dr. Kéri Gáspár elmondta, hogy ez a híd olyan jellegzetessége az Érmelléknek, mint Párizsnak az Eiffel torony. Bár Gálospetri innen szabad szemmel is látható volt, mégis jó kis kerülőt kellett tennünk ahhoz, hogy oda megérkezzünk, mert a folyón nem tudtunk átkelni a busszal, csak ott ahol híd is vezetett rajta. 
 


.Gálospetriben Balla Sándor tiszteletes vezetett körbe a templomban és a templomdombon, majd innen a tájházba sétáltunk át, ahol ismét a doktor úr volt a házigazdánk. Itt egy jómódú középparaszti portát tekinthettünk meg. Először a pitvart, a konyhát, majd a hálószobát, utána a kamarát és a gazdasági épületeket mustráltuk meg, végül a pincébe is lementünk, s ez már „valódi” pince volt, mert teli hordók is voltak benne. Egy kis borkóstolás közben finom szalacsi lapótyát (krumplis béles) ehettek a gyerekek, majd egy kis emlékszobát tekinthettünk meg, ahol utunk során először hallhattunk Sass Kálmánról és Fráter Lórándról. Mint kiderült ezen neves családokhoz kötődik rokoni szálakon házigazdánk is. A vaskályha-kiállítás megtekintése után a gálospetri belveder (kilátó) ponthoz kísért el bennünket a doktor úr, ahonnan beláthattuk az Ér völgyét, s amint e természeti csodának a kialakulását és történetét hallgattuk, szemünk elé varázsolódott az egykori, mára letűnt mocsárvilágnak a képe.




Megköszönve a szinte fél napos kalauzolást, elbúcsúztunk vendéglátónktól, s Érmihályfalva felé vettük az irányt, ahol egy kétfogásos ebéd várt reánk, hogy a sok barangolás után újból erőre kapjunk. Innen először Érsemjénbe mentünk, ahol Csorba Terézia tanárnő fogadott bennünket, s mutatta be a Kazinczy emlékházat, s egyben nyelvújítónk életét is. Majd Csiha Kálmán püspök emlékszobáját tekintettük meg, s a templom elől már indultunk is vissza Érmihályfalvára, mert az idő sürgetett. Utunk utolsó állomása a mihályfalvi református templom volt, ahol Balázsné Kiss Csilla lelkésznő fogadott bennünket. Itt az Érmellék legnagyobb gyülekezetének templomát és a mellette lévő Sass Kálmán mártír lelkész emléktermét látogattuk meg, majd egy csoportképkészítés után visszaindultunk. 




 
A kirándulásunk záróakkordja egy kis fürdőzés volt a székelyhídi termál strandon. Mindenkinek jól esett az út porát lemosni magunkról, s egy kicsit felfrissülni a nyári estében. Mire a nap aláhanyatlott a jankai házak mögött, mi is hazaértünk, s hiszem, hogy nem üres „tarisznyával”, hanem gazdagon megrakottal. Köszönjük a vendéglátóknak, hogy mindenütt szeretettel fogadtak bennünket, s a Reformáció Emlékbizottságnak a támogatást, mely által lehetővé vált ez a tartalmas kirándulás.