2018. február 20., kedd

Imahét Csokalyon


„Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” címmel tartották az idei ökumenikus imahetet a csokalyi református templomban február 11-18 között. Esténként 18.00 órától mintegy 80-100 embert hozott fel a vágy az istenházába a Krisztussal és az Ő igéjének szolgáival való találkozás alkalmaira.

Az imahetet a helyi görög-katolikus plébános, Erdődi Endre atya nyitotta meg. Szentbeszédének központi gondolatát Jézus szőlőmunkások példázatának (Máté 20,1-15) magyarázatán keresztül bontotta ki: egymás befogadása nem lehetséges önmagunk Jézus Krisztusban való elfogadása nélkül. 


Hétfőn este Molnár Imola nagyváradi unitárius lelkésznő lélekemelő, tiszta és lépésről-lépésére jól követhető prédikációját hallgathatta a gyülekezet, aki Jézus Hegyi Beszédéből vette a közismert igei tanítást a krisztusi szelídségről, ami nem emberi teljesítmény számunkra, hanem legfőbb javunk, ami tartalommal és értelemmel tölti be a keresztyén ember mindennapjait. 

 
Kedden Varga Botond szalárdi református lelkipásztor Máté evangéliuma 18. részének 1-6 versei alapján hirdette az igét. Igemagyarázatában azt hangsúlyozta, hogy a gyermeki ragaszkodás és egyszerűség követésre méltó példája és mércéje Krisztushoz való hűségünknek. 


Következő este Papp Szabolcs jákóhodosi református lelkipásztor Pál apostol Kolosséiakhoz írt levele 3. részének 12-13. versét magyarázva a krisztusi tulajdonságok: könyörület, jóság, alázat, szelídség és türelem fontosságára hívta fel a figyelmet.


Csütörtökön Jakó Sándor jankafalvi lelkipásztor szolgált a gyülekezetben. A jerikói vak Bartimeus meggyógyításának történetét (Lukács 18,35-43) bontotta ki, mintegy párhuzamot húzva a Jézushoz való kiáltás és az imaheti Krisztus-keresés között. A vele való találkozás azért volt különleges, mert a megelőző évben öt hónapon át beszolgáló lelkészként közel került a csokalyi református hívek szívéhez. 




Pénteken Balla Frigyes baptista prédikátor- vallástanár igemagyarázatára gyűltek össze a helyiek, aki nem első alkalommal járt a gyülekezetben. A tőle megszokott teológiai alapossággal és az életből vett szemléletes és személyes példákkal átszőve beszélt érdekfeszítő és figyelmet fenntartó módon a bolond gazdag példázatáról (Lukács 12,13-21). Az ige üzenetét kibontva arra hívta fel a figyelmet, hogy a lelkünkön kívül semmit sem tartunk meg a földi élet után, sőt a testünket is elvesztjük lelkünk nélkül, már a jelenvaló világban. 




Szombaton Ozsváth József székelyhídi római-katolikus plébános Mária és Márta történetét (Lukács 10,38-42) alapul véve emelte ki a „jobb résznek” az imádsághoz fűződő kapcsolatát. Az imádság a Krisztussal való kapcsolatunk azon kegyelmi módja, amire tudatosan is időt és fáradságot kell fordítanunk! 



Az imahét záró istentiszteletére vasárnap délelőtt 11 órától került sor. Ezen az alkalmon Gavrucza Tibor székelyhídi nyugalmazott lelkipásztor-esperes hirdette Isten igéjét Ézsaiás próféta könyvének 11. részének 12. verse alapján. Prédikációjában magyar történelmünk szívszorító eseményeiből is példákat említett arra, hogy Krisztus (zászlós)jele alatt hogyan gyűjt össze bennünket, magyar keresztyéneket önmaga számára. 



Az istentisztelet kettős ünnep volt, hiszen nemcsak imahetet zártak a csokalyi reformátusok, de böjtfővasárnap lévén az úrvacsora sákramentumában is részesültek a gyülekezet tagjai. Az alkalmat még lélekemelőbbé tette a vegyes kórus szolgálata, illetve az, hogy az egész héten az imacédulákra írt személyes imádságokat egybegyűjtve, egyetlen közös imádságban vitték Isten színe elé az egész gyülekezet fohászát.

Minden estét színesebbé tett a konfirmandusok, a vallásórások és az ifisek illetve a felnőttek naponkénti verses- énekes- hangszeres- és színdarabos szolgálata. Még személyesebbé és közvetlenebbé tette az alkalmakat a vendégek bemutatkozása, amelyben szót ejtettek önmagukról, családjukról, gyülekezeti szolgálatukról, még közelebb kerülve a hallgatóság szívéhez.

Tartalmas, színes és változatos hét emlékével gazdagodtak tehát a reformátusok és mindazon felekezetek tagjai, akik a Krisztus-hívők egységéért együtt imádkoztak naponta nálunk, Csokalyon.

Tokár Sándor lelkipásztor

2018. február 5., hétfő

Imahét Érkeserűben


Az érkeserűi református egyházközség imaheti beszámolója


"Jobbod, Uram, dicső az erőtől…!" 
(2Móz 15,6)

Az egyetemes imahetek alkalmai minden esztendőben új lehetőséget biztosítanak gyülekezetünk tagjainak a más népek problémáival való megismerkedésre, a nyitottság és elfogadás gyakorlására, a testvéri összetartozás megtapasztalására, a más és más igehirdető által szóló isteni üzenet megértésére. Ebben az esztendőben gyülekezeteink így csatlakozhattak imádságaikkal a Karib-térség keresztyénei által összeállított imaheti programhoz, melynek központi Igéje, Isten erejének nagyságáról tett bizonyságot.

Az érkeserűi református gyülekezetben 2018. jan. 21-28 között tartottuk meg az imahetet, melyen a nyitó és záró alkalmak kivételével vendég igehirdetők szolgáltak. Így hallgathatták a gyülekezet tagjai Isten Igéjét Tokár Imola (Érselénd), Gecse Tamás (Értarcsa), Pál László (Paptamási), Ledánné Joó Katalin (Szentjobb), Turucz Imola (Debrecen) és Botos Júlia (Vedresábrány) lelkipásztorok tolmácsolásában. Az Ige tükrébe tekintve így ismerhettük meg még inkább Isten állandóan megújuló kegyelmét, mellyel mindnyájunkat magához fogad. Az irgalmas samaritánus példázatán át beleképzelhettük magunkat a történetbe; majd tudatosíthattuk, hogy a mi testünk és munkánk az Isteni kiválasztás által lehet szentté az Isten kezében, amennyiben engedjük, hogy használjon bennünket. Érezhettük, ahogy az Ige szava által Isten elveszi a mi nyugtalanságainkat, és Önmagát nekünk ajándékozva reményt, gyógyulást és békességet adott a szívünkbe. A Tőle kapott békességet követően érzékennyé tett az Ige arra is, hogy mások segélykiáltását meghalljuk, és keressük a mások javát, ahogyan Krisztus a mi életünk és örökéletünk javát munkálta életével, halálával és feltámadásával. 


A szombati napon a gyülekezet közkívánatára immár második alkalommal csatlakoztunk az imahét mellett a Házasság hete elnevezésű programhoz is, mélyítve gyülekezetünk tagjaiban az Isten által teremtett családkép fogalmát. A szombat esti imaheti téma amúgy is a családépítésről szólt, melyet Botos Júlia lelkipásztornő a 123 zsoltárra építve nagyon szépen és érthetően kibontott, kiemelve annak fontosságát, hogy Istenhez kapcsolódva építhetünk csupán családot otthonainkban és gyülekezeti közösségeinkben is.

Megerősítette ez az igehirdetés azt a gondolatot, hogy az idén a családok éve programjaihoz kapcsolódó házasság heti alkalom célja, hogy felhívja a házasság, a család értékeire és fontosságára a figyelmet, valamint, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek, illetve a házasságban problémákkal szembesülőknek.

A házasság hetének idei vezérgondolata az „Éltető sodrásban” címet viseli, mi pedig Botos Júlia lelkésznő és férje, Botos Sándor pszichológus közös előadása alapján a Családi szerepekkel és családi modellekkel ismerkedhettünk meg közelebbről. Hallhattunk az anya, az apa és a nagyszülők szerepéről, majd Pálhegyi Ferenc sokak által ismert családmodelljeinek bővített képeit tekinthettük meg a kivetítőn, szembesülve így a diktátor, az anyakirálynő, a cipekedő fél, az egyenlősdi, a veszekedő, az elszigeteltek, a csonka család, a marionett mester – az anyós főnök, a gyerek bálvány helytelen modelljeivel. Végül láthattuk, milyennek is kellene lennie az ideális családmodellnek, ahol pásztor és nyája képében ábrázolva jelent meg előttünk az apa, aki Krisztust követve vezeti a családot, ahol az anya biztosítja a családi összetartást, ahol minden tagnak jó érzés otthon lenni, a családhoz tartozni. Az ilyen családban a szereteté az alaphang, Krisztusra figyelve tudnak egymáshoz alkalmazkodni a felek, betöltve az Isten által számukra rendelt férfi és női szerepeket.

A tavalyi alkalomhoz hasonlóan az igei útmutatást követően egy kis közös szórakozásra is, meghívtuk a gyülekezeti tagokat ez által is erősítve a mi kis „családunk” összetartását. A „régi randevúk” emlékét felidézve mindenkit meghívtunk egy-egy szelet dobos tortára és egy forró teára, majd ezt követően színházba invitáltuk a jelenlévőket. Az érmihályfalvi Móka színjátszócsoport tagjai ebben az évben is vidám hangulatot varázsoltak közöttünk, melyet a közönség, hálás vastapssal jutalmazott.

Öröm volt tapasztalni a gyülekezet érdeklődését, hiszen kimagaslóan nagy létszámban (vendégekkel együtt 170-en) jöttek el házaspárok, családok erre az alkalomra.

Isten gazdag áldása kísérje ezeket az alkalmakat, hogy életünk sodrásában ne csak a keserűségeket és a gondokat lássuk, hanem jusson eszünkbe néhány „mókás poén”, és vésődjön a szívünkbe mélyen az Isten tanítása, hogy életünk minden helyzetében bátran tudjunk bizonyságot tenni hittel Istenről, akinek megtartó jobbja „kitűnik erejével”, mely által mi is megtartathatunk. Ő adjon megmaradást családjainknak, gyülekezeteinknek. Ámen.

Oroszi Magda lp.


2018. január 26., péntek

Építkeznek a csokalyi reformátusok



A közösségépítés, a lelki munka mellett a csokalyi református egyházközség tulajdonában lévő ingatlanok állagmegőrzésén, felújításán is munkálkodik az alig néhány hónapja érkezett Tokár Sándor lelkipásztor. 


A parókiával és a református templommal ugyanazon utcában, a szemközti oldalon található az egyházközség egyik impozáns, de külsőre elhanyagoltnak tűnő ingatlana, amely egykoron felekezeti iskolának épült. Meglévő írásos dokumentumok szerint Csokalyon 1760-ban kezdődött el az egyházi iskola működése egy ma már nem létező épületben. Feltehetőleg a XIX. század utolsó éveiben emelték a még meglévő emeletes létesítményt. A kommunista korszakban erre is rátette kezét az államhatalom, de az oktatás még jó ideig tovább folytatódott benne, igaz immár nem egyházi iskolaként – sorolta a lelkipásztor. Miután felépült a faluban az új iskola, onnantól üresen állt az ingatlan. Ahogyan elhagyatott épületekkel szokott lenni, az állaga egyre inkább romlott. A tetőzetet még néha megigazgatták a helybéliek, hisz tudvalevőleg egy épület teljes megsemmisülése mindig egy félrecsúszott cseréppel kezdődik. 


2005-ben sikerült a jogviszonyt rendezni, ekkor került az egyházi iskola épülete ismét az egyházközség tulajdonába. Három évvel ezelőtt, még az előző lelkipásztor idejében nekilendültek az épület felújításának. Mindenekelőtt a nyílászárókat cserélték ki a földszinten és az emeleten. Az előbbi épületrészben egykoron két nagy teremben folyt a tanítás. Az ottani belső falak, a mennyezet, a padozat teljes tatarozáson esett át, ajtókat cserélték, bevezették a központi fűtést. A két terem közötti közfalat kivették, így az egységes belső tér alkalmassá vált keresztelők, eljegyzések és egyéb rendezvények megtartására. Magyarországi pályázati támogatásból és a székelyhídi önkormányzat anyagi segítségével sikerült elvégezniük a mintegy 50 ezer lejes beruházást.

Az emeleten két lakrész található, egykoron ez volt a kántortanítói lakás. Ez mindmáig elhanyagolt, lelakott állapotban van. Tokár Sándor elmondta, hogy a rendezvényteremmé előlépett alsó szintnek két nagy hiányossága van: nincs se konyha, se mosdóhelyiség. Ezt hamarosan pótolni szeretnék. 


Csokalyi látogatásunk fő apropóját a tetőfödém lecserélésének a híre adta. Az ehhez szükséges pénzösszeget a magyarországi Bethlen Gábor Alap 600 ezer forinttal támogatta, a 32 ezer lej összköltségű munkálatok hiányzó részét a székelyhídi önkormányzat finanszírozta. A régi holdfarkú cserép helyére most cserépmintás lemez került, a szarufákat megerősítették, a lécelést kicserélték.

Elbírálásra vár egy újabb pályázatuk, amely az épület teljes felújítását célozza meg, az emeleti részben lévő egykori kártortanítói lakást vendégszobákká alakítják majd át. A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától várják a segítséget, ahonnan a kért 15 millió forintos kérelemre remélhetőleg márciusban megérkezik a válasz. 

Egy dolog már biztos, megújul a parókia udvarán lévő első világháborús emlékmű, amit 1940-ben, az alig néhány évig tartó észak-erdélyi magyar uralom idején emeltek. Az emlékhely talapzatának egyik sarka megsüllyedt, a hősök neveit megörökítő márványtáblát is restaurálják. A körülvevő teret térkövekkel borítják, padokat helyeznek ki. A Bethlen Gábor Alaptól erre a célra kapott 1,5 millió forintot legkésőbb augusztusig fel kell használniuk.

Írta: D. Mészáros Elek


2018. január 13., szombat

Csillagjárás, csodavárás


A margittai „Horváth János’’ Elméleti Líceum diákjai Bordás Mária vallástanárnő felkészítésében, ebben az évben is útra keltek vinni az örömhírt, a csodát: hogy megszületett a mi megváltó Jézusunk.

E lelkes kis csapat 6. éve már, hogy betlehemes játékkal örvendezteti meg környezetét, a helyi intézményeket, hivatalokat. Az évek során bejárták Margitta környékét is. Visszatérő vendégként várják már őket az Érmelléken, sőt már a határon túlra is eljutottak, hisz nemrég Debrecenben vettek részt a XXVII. Nemzetközi Betlehemes Találkozón.

December elején pedig, a Szatmár-megyei Mikolán mérettette meg magát a csoport, hol közel húsz betlehemes és kántáló csoport vett részt. A margittai betlehemesek elnyerték tetszését a zsűrinek, hisz első helyezéssel jutalmazták őket.

Első alkalommal, december 21-én, Érmihályfalvára is ellátogattak a „Betlehemi Csillagok’’.

A szent család és a pásztorok beköszöntek a helyi mezőgazdasági főgimnáziumba, majd a polgármesteri hivatalban látták őket vendégül, tovább menet betérve egy óvodába ejtették ámulatba a gyerekeket, kik teljes szívvel-lélekkel élték bele magukat az előttük zajló betlehemi játékba. Tágra nyílt szemmel fogadták az erélyesen fellépő királyt, szeretettel az angyalokat, mosollyal a pásztorokat és valami megmagyarázhatatlan csillogás volt a szemekben mikor Szűz Mária és Szent József megjelent kis jászolbölcsőjükkel.

A gyerekek érezték a varázst és hitték a csodát, azt, hogy ott nekik megszületett a Jézuska. A betlehemezés után hamar összebarátkoztak a „messziről jött’’ vendégekkel.

A „rendíthetetlen ’’ királyról hamar lekerült a korona és a palást, amiket az óvodások nagy örömmel magukra is öltöttek.

A ’’Betlehemi Csillagok ’’ évről-évre felelevenítik Jézus születésének eseményeit.

Látván őket lélekben ráhangolódik az ember az igazi ünnepvárásra s érzi, hogy lelkünkben kell jászolocskát készítenünk mibe befogadhatjuk a miérettünk megszületett kis Jézust.

Addig pedig hitünk fénye kell vezessen, s az ragyogja be ünnepünket, nem pedig fordítva, mert sajnos már szerte a nagyvilágban a fény ünnepét tartják, és a külcsíny adja az ámulatot.


Tarpai Ildikó, Érbogyoszló

2017. december 16., szombat

Érmelléki Bibliaismereti Vetélkedő

November 11-én a XI. Bibliaismereti Vetélkedőre került sor az Érmelléken. Az idei esztendőben Jankafalva vállalta a házigazda szerepét. 


Már reggel korán megélénkült a református templom környéke, hiszen a nőszövetség tagjai serényen készítették a finom étkeket az érkezők számára. Először a DicsÉr csapata érkezett meg, s kezdte el a technikai dolgok beszerelését, hogy mire elkezdődik a verseny, minden készen álljon. Ők többségében Érszőllősről érkeztek, és a zenei jó hangulatért, a dicsőítésért feleltek ezen a napon. 


Lassan a reggeli fellegek tovalebbentek, a versenyző csapatok pedig megérkeztek Érszőllősről, Szalacsról, Magyarkéczről, Vedresábrányból, Nagykágyáról és természetesen a házigazda Jankafalváról is. A vetélkedő énekléssel, ismerkedéssel és áhítattal kezdődött. Az áhítatot Bán Alpár, megyei ifjúsági előadó tartotta az ApCsel 4,12 alapján, kiemelve, hogy ne a világ mondja meg nekünk, hogy mi a jó, mert sokszor becsap bennünket, hanem higgyük el Istennek, hogy nekünk a legjobb Krisztus, akiről a reformátorok is bizonyságot tettek. 


Még egy kis éneklés után el is kezdődött a verseny. Összesen 40 kérdésre kellett választ adjanak a négyfős csapatok. Az idei anyag a Reformáció 500. évéhez kapcsolódott, s így az öt Sola-t kidomborító bibliai részekből kellett felkészüljenek a versenyzők. Az első 20 kérdés után egy kis szünet következet, mely alatt szendvicsek, kalácsok, tea és kávé várta a templomtorony alatt a résztvevőket, a zsűrit pedig a javítandó tesztlapok. Majd a második kérdéssor kitöltése után ismét folytatódott a javítás, s míg a zsűritagok dolgoztak, addig a fiatalokat a nőszövetség tagjai asztalhoz ültették, s finom bográcsossal és fánkkal kínálták meg őket. 


Ebéd után elérkezett a várva várt eredményhirdetés is. A hat csapat közül Szalacs (Kuzmányi Csaba, Szántó Amarilisz, Szántó Judith, Szegedi Dávid) várhatta ezt a legnyugodtabban, hiszen ők már a tavalyi, kerületi első helyükkel biztosították a továbbjutást, s rajtuk kívül még egy csapat mehetett tovább Érmellékről. S bár megtehették volna, mégsem vették lazán a versenyt, hiszen ők lettek az első helyezettek, utánuk Érszőllős (Coznici Teodóra, Murvai Sándor, Pápai Natália, Somogyi Izabella) állhatott fel a képzeletbeli dobogó második fokára, s ezáltal ő lett a másik továbbjutó, míg Nagykágyáé (Deák Izabella, Hamza Kriszta, Horváth Inci, Paul Katinka) lett a harmadik hely. Vedresábrány (Kiss Imola, Kovács Éva Mária, Nagy Anikó, Zétényi Zsuzsa) egy hajszállal maradt le a dobogóról, Magyarkécz (Balogh Elisa, Balogh Johanna, Juhász Julianna, Mezei Ágnes) és Jankafalva (Kandó Gyöngyi, Kovács József, Tóth Éva, Szalai Zsolt) újonc csapatai pedig az 5. és 6. helyen osztozhattak. Bán Alpár tiszteletes, főszervező a CE szövetség jóvoltából mindenkinek értékes könyveket és az emlékévhez kapcsolódó szép okleveleket és emléklapokat adott át. A fődíj ingyenes táborozási jegy volt a jövő évi egyházmegyei lesi táborra, melynek a szalacsiak örvendhettek. A házigazda lelkész elmondta, hogy akármilyen helyezést is értek el, legyenek büszkék a fiatalok arra, hogy ezen a versenyen itt voltak, mert ők ápolták leghűebben a reformátorok örökségét, hiszen kezükbe vették a Bibliát, forgatták azt, ezért minden bizonnyal büszkék lennének rájuk a reformátor elődök is. 
 
I. hely: Szalacs
 

II. hely: Érszőllős
 

III. hely: Nagykágya

Áldással és énekléssel ért véget a rendezvény, majd ki örömtelibben, ki egy kicsit csalódottabban indult hazafelé. Köszönjük a Reformáció Emlékbizottságnak a versenyzők vendégül látásában nyújtott segítséget. Soli Deo Gloria! 
 
Jakó Sándor Zsigmond
 

 IV. hely: Vedresábrány


V. hely: Magyarkécz
 

VI. hely: Jankafalva


Jankafalviak a Reformáció nyomában Magyarországon



Miután július havában Jankafalváról a reformáció erdélyi, fontosabb helyszíneit kerestük fel, augusztus 19-én újra útra keltünk 45-en, hogy ez alkalommal Magyarországon fedezzük fel a Reformáció jelesebb központjait. Így történt, hogy a határátlépés után Sárospataknak vettük az irányt, s igen korán, 10 óra tájban már le is parkoltunk a híres Rákóczi-vár mellett. Itt először a várudvart tekintettük meg, majd a híres Lórántffy-loggián sétálhattunk fel a Rákóczi kiállításra, innen pedig a Vörös toronyba léphettünk be. Itt sok meglepetés várt bennünket, legelőször is az, hogy bezárták utánunk az ajtót, így néhány késlekedő a csapatból kívül rekedt, mint a tíz szűz példázatában. Elsőként az alagsort tekintettük meg, ahol az élelmet tárolták egykor, valamint a falban lévő szűk járatokat is kipróbáltuk. Innen már felfele haladtunk szintről szintre új és érdekes dolgokat tudva meg a várról és Rákócziakról, köszönhetően a nagyon élvezetes idegenvezetésnek. Legfelül a fejedelmi terembe léphettünk, Lórántffy hálófülkéjét is megnézhettük, végül pedig a bástya tetejéről a csodálatos tájban gyönyörködhettünk. 
 


A várból a szintén híres Református Kollégiumba buszoztunk át, ahol a könyvtárat, majd az állandó kiállítást tekintettük meg. A sok jövés-menés közben jól esett megpihenni az iskola udvarán lévő öreg fák alatt. Különleges érzés volt abban a várban járni, mely Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony kedvelt vára volt, ahol öreg Rákóczi György volt a vár ura, látni azt a fejedelmi széket, melyben II. Rákóczi Ferenc ült az általa összehívott országgyűlésen, vagy éppen azokat az ódon lépcsőket koptatni, melyen annyi híres diák lépkedett az évszázadok során.





A múltban való barangolást egy kicsit megszakítottuk, hogy a szellemi táplálkozás után, a testnek is megadjuk, ami neki jár. Így történt, hogy a Huszár Panzió teraszán egy kicsit megpihentünk, miközben egy nagyon finom ebédet fogyasztottunk el, s a nagy melegben ásványvízzel és hűsítővel frissíthettük magunkat. Sőt, aki akart, az ebéd mellé egy kis finom tokaji nedűt is kóstolhatott, ha már Tokaj vidékén jártunk. Az étterem tulajdonosa, mikor megtudta, hogy Erdélyből érkeztünk, akkor egy üveg tokaji borral megajándékozta a csapatot, melyet Újkenyér alkalmával az úrasztalára tettünk, hogy mindenki részesülhessen belőle. 




A kellemes ebéd után kanyargós, hegyi utakon Göncre érkeztünk, hogy megtekintsük azt a helyet, ahol Károli Gáspár magyarra fordította a Szentírást. A szépen felújított templom és a Biblia-kiállítás megtekintése után átsiettünk Vizsolyra, hogy még zárás előtt itt is bejuthassunk a templomba. 
 


 
Szerencsére sikerült, sőt a Református Betlehemben oly kedvesen fogadtak bennünket, hogy a tárlatvezetés jóval túlnyúlt a nyitvatartási időn. Önkéntes vezetőnk már az udvaron belekezdett a hely bemutatásába, majd a templomban a régi freskók s idők tárultak fel előttünk, de számunkra a legkedvesebb mégis a Vizsolyi Biblia volt, melyet üvegbura alatt megtekinthettünk. Az idegenvezetés végén hosszú taps volt a hálánk kifejezője, s teljesen lelkileg áthatva zenget ajkunkról a zsoltár. Még arra is volt idő, hogy a kisebbek kipróbálják a Károli idejében történt nyomtatást. 




Már igen fáradtan indultunk hazafele, s esteledett is lassan, de Tokajon egy fél órácskára még csak megálltunk, ki egy fagylaltra, ki egy kis szuvenír beszerzésére. Innen már sötétben haladt velünk hazafelé a busz, s bizony éjfél is elmúlt mire hazaérkeztünk. S bár hosszú és fárasztó napunk volt, sőt egy kissé kánikula is, de egy élményekben dús kirándulással és sok szép dologgal gazdagodtunk. 

A Jóistennek soha nem tudjuk megköszönni, hogy e jeles évben kicsiny gyülekezetünknek ilyen nagy lehetőséget ajándékozott, s hálásak vagyunk a Reformáció Emlékbizottságának is a támogatásért, mely szintén lehetővé tette e csodás utazásunkat! 
 
Jakó Sándor Zsigmond

Jankafalvi Diakóniai nap már 5 éve


November 9-én ünnepeltük idős testvéreinkkel az úgynevezett Diakóniai nap 5 éves évfordulóját és a Reformáció 500. évét. 2012 novemberében 8-an gyűltünk össze a jankafalvi gyülekezeti teremben, hogy elkezdjük ezt az alkalmat. A példát a bihardiószegi gyülekezettől vettük, ahol már évek óta működött ez az alkalom. A diakóniai nap havonta egyszer van, amikor is összehívjuk az időseket (természetesen nemcsak ők jöhetnek), akik pedig nem tudnak eljönni, azokat gépkocsival elszállítjuk. Ezek az alkalmak énekléssel kezdődnek, majd igehirdetéssel, imádkozással folytatódnak. Újabb éneklések, születésnaposok és névnaposok köszöntése, versek, gondolatok és imádságok egymással való megosztása következik, majd szeretetvendégséggel zárul az alkalom egy szerény ebéd formájában.

Eleinte vegyes érzésekkel fogadták ez új közösségi alkalmat a gyülekezet tagjai, de lassan rájöttek igazi értékére, mely egyrészt az igei táplálkozás lehetősége, másfelől a találkozás, a közösség örömének megélése időseink számára. Így mára már 15-en gyűlünk össze minden hónap második csütörtökén. 


A mostani alkalom is beszélgetéssel, énekléssel indult, majd Mt 3,1-12 alapján igehirdetésre került sor, mely során a reformációt elindító Luther Márton alakja és Krisztusra mutatása került előtérbe. Szintén a jubileumi ünnephez kapcsolódóan úrvacsorázás is volt, majd egy kicsit visszatekintettünk a múltba az öt év alatt készült képeket nézegetve. Az ünnepeltek köszöntése, éneklés és versek színesítették a napot, majd a Luther filmből néztünk jeleneteket meg. Mielőtt az ebédnek nekiláttunk volna, megérkezett a meglepetés is, egy szép torta, rajta az ötödik évet jelző számmal. A tortából mindenki részesült az ebéd végén, sőt azokra is gondoltunk, akik ezen a napon nem tudtak eljönni, vagy már régóta nem tudnak részt venni a diakóniai napon csak lélekben, mert erejük, egészségük már nem engedi, és nekik is küldtünk egy-egy szeletet. A testi táplálék mellé pedig egy-egy imádságoskönyv és könyvjelző is adatott, mert nemcsak test, hanem lélek is alkotja az embert. Áldott alkalom volt ez a mostani is, s reméljük még sokáig folytatódnak is ezek a találkozások Isten segedelme által. 


Köszönjük a Reformáció Emlékbizottságnak, hogy ünnepségünket támogatta, s a holland testvéreinknek is, akik által ezen alkalmak elindultak és fenntarttatnak.

Jakó Sándor Zsigmond,
jankafalvi lelkipásztor